 |
| Keresse a Ceresit STOP Párát a barkácsáruházakban és hipermarketekben! |

|
Mik a magas páratartalom káros hatásai?
Az emberi szervezet önmagában véve is sok párát termel. A lélegzés, az izzadás és mindennapi tevékenységünk közben akár 3 liter párát is termelhet az emberi szervezet naponta. Az olyan tevékenységek, mint fürdés, zuhanyzás, főzés, teregetés vagy felmosás további 2,4 l víznek megfelelő párát termelhetnek. Azaz egy négy tagú család egy nap alatt 20 liter párát termel egy nap.
Természetesen a túl száraz levegő sem felel meg az egészséges környezet támasztotta követelményeknek és komfortérzetünknek. Azonban a túl magas páratartalom rongálhatja a bútorokat, szekrényben tárolt holmikat és az egészségünket is.
Károk a lakásban
A lakás állagának lassú romlásáért elsősorban a magas páratartalom tehető felelőssé. Gyakori a túl párás levegő régi építésű házakban. A frissen épített épületekben pedig a még ki nem száradt falak okozhatnak túl nagy nedvesedést. Ennek hatására salétromos lesz a fal, leválik a tapéta, fekete penészfoltok vagy hólyagok jelennek meg a falon, a plafonon és a sarkokban.
A túl magas páratartalom károsíthatja az egyéb holmikat: a ruhák besárgulnak, penészfoltok jelennek meg rajtuk, mindennek dohos szaga lesz.
Károsodik a lakás berendezése
Dohos szagú a lakás levegője. Ez a kellemetlen szag beletapad a ruhába és bútorokba. Akár még penészfoltok is megjelenhetnek rajtuk. A dohos levegő kiváltója lehet a kevés fény, a ritka szellőztetés és a túl magas páratartalom. Ennek fokozottan ki vannak téve a kis alapterületű helyiségek: a gardrób, szekrény, cipőtároló, fiók, autó, stb.
Páradús levegőben a ruha lassabban szárad és kellemetlen szaga lesz
Egészségi ártalmak
A túlzottan magas páratartalom károsíthatja az egészséget is, növeli az allergiás megbetegedések és a reuma kialakulásának esélyét.
Téves hőérzet
Ha a levegő relatív páratartalma 100% közelében van, akkor az izzadság nem tud elpárologni, ezért a hőmérsékletet sokkal magasabbnak érezzük a valóshoz képest. Száraz levegőben az izzadságunk el tud párologni, mely lehűti a testet, ezért a hőmérsékletet enyhébbnek érezzük. Például ha 24 C van és a relatív páratartalom 0%, akkor a hőérzetünk 21C. Ha ugyanilyen hőmérséklet mellett a relatív páratartalom 100%, akkor 27C-os a hőérzetünk.
Alacsony hőmérsékleten magas páratartalom mellett pedig a hideget még hidegebbnek érezzük.
Allergia, atkák
Az allergia és betegségek kialakulásának veszélye különösen érvényes a gyerekekre. A házipor-allergia nagyon könnyen kialakul nedves környezetben. Ennek jelei a bőrirritációk és a begyulladt torok. Mindez asztma kialakulásához vezethet. A poratkák páradús levegőben könnyen szaporodnak, melyek jelenléte ugyancsak allergiás megbetegedésekhez vezet.
Közérzetünk romlik
A túl magas páratartalom a közérzetünket is hátrányosan befolyásolja. Dohos szag, piszkos ruhák, allergiás gyerekek, foltos falak. Az itt felsorolt összes következmények mindegyike kihat arra, hogyan érezzük magunkat a saját lakásunkban.
| |
 |